A szülők szerepe a pénzügyi tudatosság kialakításában

A mai világban nagy előnyt jelent, ha egy fiatal érdeklődik a pénzügyek iránt és rendelkezik valamennyi háttérismerettel a témát illetően. Azonban az általános-és középiskolás tanrendbe egyelőre nincs beépítve a pénzügyi ismeretek tantárgy, így a pénzzel, takarékoskodással kapcsolatos hasznos tudást a fiataloknak más forrásból kell megszerezniük.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy a fiatal generáció rendkívül fontosnak tartja, hogy megtanuljon jól bánni a pénzzel és beépítse mindennapjaiba a pénzügyi tudatosságot. Ennek kialakításában nagy jelentősége van a szülői háttérnek, ők a legnagyobb tanítómesterek, akiknek döntéseik, pénzügyi szemléletük nagyban formálja a tinédzserek hozzáállását is.

Ahogy az élet egyéb területein, úgy a pénzügyek terén is fontos a szülői következetesség és a példamutatás, hogy a későbbiekben a fiatalok is megfelelő attitűddel álljanak a pénzhez. Ha azt látjuk, hogy a szüleink tudatosan félretesznek és nem költik el minden hónapban a teljes fizetésüket, később számunkra is ez lesz a természetes. A tudatos pénzügyi nevelés mellett rendkívül fontos, hogy szülőként amennyire tehetjük, teremtsük meg a kellő anyagi hátteret, hogy ne a nulláról kelljen fejest ugrania a nagybetűs életben a gyerekeinknek.

Érdemes körülnézni a hazai piacon és szakértők naprakész segítségét kérni a gyermekcélú megtakarítási lehetőségekről. Ha megtaláljuk a számunkra legjobb konstrukciókat, nagymértékben megkönnyíthetjük a fiatalok életkezdését és hozzájárulhatunk a felelős pénzügyi magatartás kialakításához.

Osszd meg másokkal is: