Azt meséli magáról, hogy már egészen fiatalon tudta, mivel szeretne foglalkozni, ha kijárta az iskoláit – nem mintha most olyan idős lenne: mindössze 25 éves és már most területi vezetőként dolgozik, országos viszonylatban pedig ezen a szinten a TOP5-be is sikerült bejutnia.
„Már 14-15 éves koromban tudtam, hogy két dologgal szeretnék igazán foglalkozni felnőttként: vagy egy nagy multicég vezérigazgatója szerettem volna lenni, vagy egy rendkívül sikeres vállalkozást szerettem volna felépíteni és annak az élén tevékenykedni. Nem tudtam még pontosan, hogy a kettő közül melyik lesz az én utam, csak abban voltam biztos, hogy minimum az egyiket meg fogom valósítani” – emlékszik vissza a kezdetekre András, aki a jelennel és a jövővel kapcsolatos kérdésekre is hasonló lelkesedéssel és optimizmussal válaszol.
Semmi kétség nem fér hozzá, hogy céltudatosságból nem szenvedsz hiányt. Mik voltak az első lépések, amikkel elindultál az álmaid megvalósítása felé?
Középiskolásként ugye még nem túl sokat tehet ezért az ember, abban azonban már akkor biztos voltam, hogy hasznomra fog válni, ha olyan témájú könyveket és cikkeket olvasok, amelyek a sikeres vállalkozásépítésről szólnak. Már akkor, 2012-13 környékén is sok menedzserkönyvhöz hozzá lehetett jutni, én pedig minden évben kiolvastam ezekből 10-20 példányt. Ezekből nagyon sok olyan dolgot tanultam, aminek nagy hasznát vettem a későbbiekben, és biztos vagyok benne, hogy ezeknek köszönhetem azt is, hogy a kortársaimhoz képest gyorsabban haladok a karrierépítésben és felelősségteljesebben gondolkodom. Ezzel a jó szokással azóta sem hagytam fel, továbbra is kiolvasok évente 20-25 olyan könyvet, ami kapcsolódik a mi munkánkhoz és életvitelünkhöz.
Mikor és hogyan kerültél az Együtt sikeresen csapatába?
Úgy is mondhatnám, hogy egy szerencsés véletlennek köszönhetően kerültem ehhez a céghez: még gimnáziumba jártam, mikor a bátyám itt kezdett dolgozott, rajta keresztül ismertem meg a mostani vezetőmet, Veres Gábort. Ő az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt nekem és felnéztem arra, amit és ahogy elért, bár akkor még fogalmam sem volt róla, mekkora munka áll mögötte. Őt látva tényleg azt éreztem, hogy egy napon majd én is ezzel szeretnék foglalkozni!
Miután leérettségiztem, egy külföldi felsőoktatási szakképzésre jelentkeztem, Gáborral azonban továbbra is tartottuk a kapcsolatot, így amikor elérkezett a szakmai gyakorlat ideje, gondolkodás nélkül tőle kérdeztem meg, hogy kaphatnék-e mellette lehetőséget ennek megvalósítására. Annak, hogy ő igent mondott, nemcsak azért örültem nagyon, mert tudtam, hogy rengeteget fogok majd tőle tanulni, hanem azért is, mert hazahúzott a szívem.
Ennek köszönhetően 2015 júniusától betekintést nyertem abba, hogy is működik a cég a gyakorlatban, és több ügyfélhez is elkísértem Gábort tárgyalásra. Ahogy egyre jobban beleláttam a munkába és megismertem a termékeket, úgy lett egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy szeretném én is kipróbálni magam a csapatban. Mindez 7 évvel ezelőtt történt, a kapcsolatom Gáborral, akinek rengeteget köszönhetek, azóta is nagyon jó és az elszántságom sem hagyott alább.
Azt mondtad az imént, hogy szívesen olvasol a szakmátokhoz kapcsolódó könyveket, ami teljesen érthető. Elhangzott azonban az is, hogy a ti életviteletekhez passzoló írásokat is „vadászod”. Mit értesz ezalatt, miben más a ti életviteletek másokénál?
Mi, akik az Együtt sikeresen csapatát erősítjük, nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként dolgozunk, ami magával hoz jó pár olyan dolgot, amivel beosztottként nem találkoznánk: nekünk például nincs fix fizetésünk, abszolút teljesítményarányos a bérezésünk, vagyis akkora bevételre számíthatunk egy adott hónapban, amennyire hatékonyan végeztük a munkánkat. Ennek az árbevételnek nincs se teteje, se alja, ezért erőteljesen motiváltak vagyunk arra, hogy a lehető legeredményesebben végezzük a munkánkat.
Úgy gondolom, hogy ez fantasztikus lehetőség azoknak az embereknek, akik szeretnének gyorsabban előrejutni és rövidebb idő alatt elérni a céljaikat. Ebből adódóan persze nemcsak a lehetőségeink határtalanok, hanem a kockázatvállalás és a kiszámíthatatlanság is jóval nagyobb itt, mint egy hagyományos munkahelyen, minket azonban ez nem eltántorít, hanem inkább motivál.
Jól sejtem, hogy ebben a csapatban nagyon egy húron pendülnek, akik együtt dolgoznak?
Ezt teljes mértékben meg tudom erősíteni, hiszen nagyon hasonló beállítottságú emberek vagyunk: akik itt dolgoznak, a szó pozitív értelmében véve törtetőbbek, kockázatvállalóbbak, jobb a problémamegoldó képességük és nagyobb bennük a vállalkozói kedv az átlagnál. Külsős cégek rendszeresen végeznek nálunk személyiségteszteket, amik számokkal is alátámasztják azt, amire a kérdésben is utaltál.
Az Együtt sikeresen alapfilozófiájából adódóan nem mindenki alkalmas arra, hogy itt jól teljesítsen – ezt minden rossz szándék nélkül mondom, hiszen orvosként, ügyvédként vagy tanárként sem tud akárki helytállni! Azok a pénzügyi tanácsadók, akik jól érzik magukat ezen a munkahelyen és szép eredményeket érnek el, nagyon hasonló beállítottságúak, így nemcsak a munkában, hanem barátként is jól megértjük egymást.
Ezt csak fokozza, hogy nagyon sok rendezvényen, több napos tréningen veszünk részt, ahol adódik lehetőség tartalmas beszélgetésre és arra, hogy minőségi időt töltsünk egymás társaságában.
Ha már a személyiségnél tartunk: hogy látod, te mennyit csiszolódtál ennek a munkának köszönhetően?
Úgy érzem, az értékrendem, amit főként a családomtól tanultam, megmaradt, azonban nagyon sokat változtam az elmúlt években, ami teljes mértékben ennek a munkának köszönhető. Sok más mellett önfegyelmet tanultam, jó barátságot ápolok a határidőkkel és amit megígérek másoknak, azt 110%-osan be is tartom. Nagyon gyakorlatias lettem és igyekszem minél tervezettebben élni az életemet, nemcsak a munkában, hanem például az edzés terén is. Ezeken felül stresszkezelésben is jobb lettem és a problémamegoldás is az erősségeim közé tartozik.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
A mi karriertervünk hét előrelépési lehetőséget kínál annak, aki nálunk kezd dolgozni, az elmúlt évek alatt nekem ebből négyet sikerült már teljesíteni, és az ötödik kapujában állunk a csapatommal. Természetesen a hátralévő kettőt sem szeretném kihagyni! Ha ezt sikerül megvalósítani, azt jelenti, hogy a cégen belül országos igazgató lehetek, ami tökéletesen összecseng azzal, amiről középiskolásként álmodoztam: a vállalkozásom nagyra nő, sok embernek biztosíthatok jól fizető munkát és nem mellesleg az ügyfeleknek pénzügyi előnyöket szolgáltatunk, értéket termtünk.
Nem kapcsolódik szorosan az Együtt sikeresen karriertervéhez, mégsem tudom kihagyni a kérdést: a bátyád továbbra is ennél a cégnél dolgozik?
Nem, ő azóta egészen más területen, mérnökként dolgozik vezető pozícióban. Az ő feladata ebben a történetben minden bizonnyal annyi volt, hogy velem megismertesse ezt a céget, amit maximálisan teljesített!