Rekordot döntöttünk!

Holczman Péter, az Együtt Sikeresen csapat pénzügyi tanácsadója 2020 utolsó negyedévében teljesítményrekordot döntött, aminek köszönhetően egy Breitling órával lett gazdagabb. Péterrel egy interjút is készítettünk a sikerhez vezető útról! Gratulálunk!

Mesélj egy kicsit a rekorddöntési kísérletről!

2020 utolsó negyedévében volt egy rekorddöntési kísérletünk, ami sikerrel zárult. Ez a csapatunk fennállása óta az egy negyedév alatt megtermelt saját teljesítményrekordot jelenti, amit 2020 legvégén sikerült túlszárnyalnom. Viszonyítási alapként hozzátenném, hogy ezt a teljesítményt a cégnél töltött első 3 évem alatt tudtam letenni az asztalra, amit most 3 hónap alatt sikerült elérnem. Nagyon örülök ennek a kiemelkedő eredménynek és az ezért járó órának.

Milyen út vezetett ehhez a kiemelkedő sikerhez a vállalatnál?

11 éve tevékenykedem az Együtt Sikeresen csapattal, ez idő alatt elég nagy szakmai tudásra és tapasztalatra tettem szert, azonban úgy gondolom, nem feltétlenül szükséges ennyi idő ahhoz, hogy nagy sikereket lehessen elérni. A 2020-as év alapból is jó évnek ígérkezett, a pénzpiaci helyzet is kedvező szituációkat eredményezett, jó piaci lehetőségek nyíltak meg a tanácsadási szakmában. Meglepő lehet, de a vírushelyzet még egy plusz löketet adott nekünk, az online térbe való áttérésünk növelte a hatékonyságunkat, még jobb eredmények születtek. 2018-ban kialakítottam magamnak egy rendszert, és ezen filozófia mentén alakítottam a munkásságomat, ami 2020 végére érett be igazán.

Mikor és hogy ismerkedtél meg a vállalattal, az Együtt sikeresen csapattal?

2009 őszén egy teljesen véletlen szituációnak köszönhetően kerültem a vállalathoz. Egyik főiskolás csoporttársam már egy ideje ott dolgozott és a főiskolás éveim alatt én is szerettem volna valamilyen hasznos dologgal foglalkozni. Úgy éreztem, ebben a szakmában lehet keresnivalóm, így megkértem, hogy segítsen elindulni ezen az úton.

Milyen egyéni tulajdonságok kellenek szerinted ahhoz, hogy egy fiatal ilyen sikereket érhessen el?

Mondhatjuk úgy, hogy kell egyfajta áldozatot hozni, de inkább befektetésként kell ezekre az évekre tekinteni. Nálunk olyan közegben mozog az ember nap mint nap, amit tud élvezni, a hétköznapok nem annyira feszítettek és kötöttek. Lehet ezt nagyon hatékonyan művelni, ami ha a kellő energiát is mellé tesszük, magával hozza a sikereket. Természetesen mindig vannak olyan pillanatok, amikor elkeseredünk és egy-egy szituációt tragikusan élünk meg, de a kitartás, céltudatosság ki tud húzni ebből, hogy igenis menni kell tovább, nem adhatod fel. Tudni kell, hogy miért akarjuk ezt a sikert elérni, az óra például komoly értékkel bírt, extra motivációt adott nekem. Szükséges egy sportolói mentalitás, a küzdeni akarás képessége, hogy tudj mindent beleadni, akkor is, amikor nem látod a folyamat végét. Sok esetben amellé áll a szerencse, aki a legtöbbet teszi a sikerért. Valamint ezek mellett a mi szakmánkban nagyon fontos a szaktudás.

Ezt tekinted a legnagyobb eddigi sikerednek? Milyen mérföldkövek vezettek el idáig?

Minden tekintetben ez a legnagyobb sikerem, 2020. a karrierem eddigi csúcspontja. Az első pillanattól kezdve azon dolgoztam, hogy évről évre valamennyivel jobb eredményeket hozzak és ez sikerült. 2016. az első mérföldkő a karrieremben, amire nagyon büszke vagyok, ekkor ugyanis megszereztem az első vezetői pozíciót. 2019-ben országos szinten bekerültem a TOP10 legjobb tanácsadó közé, majd 2020-ban a TOP3-ba, ami az Együtt Sikeresen csapatát nézve az első helyet jelenti.

Mit nyújt az Együtt Sikeresen csapata? Miért érdemes küzdeni és mindig jobbat, többet letenni az asztalra?

Nálunk egy fantasztikus közösség része lehetsz, ahol olyan vezetői csapattal és mentalitással találkozhatsz, ami tökéletes példa lehet egy fiatal vállalkozó számára. Folyamatos fejlődési lehetőségek, képzések, oktatások várnak, mind szakmailag, mind emberileg mindent megkapsz a csapatban, ami a sikerhez szükséges. Én is nagyon sokat tanultam a 11 év alatt, és rendkívül hálás vagyok a vezetőimnek. Az Együtt Sikeresen csapata megteremti a lehetőséget arra, hogy küzdj a céljaidért és elérd azokat. Egy olyan támogató közeg áll melletted, ahol közösen örülünk egymás sikereinek.

Milyen karriercéljaid vannak a 2021-es évre?

Idén is szeretném a TOP10-es helyemet megőrizni a tanácsadói listában. Valamint van egy olyan elismerés, ami a Platina Tű nevet viseli, ez 12 hónapon át tartó kiemelkedő eredményt jelent. Én most a 7. hónap vége felé járok, ha ezt még sikerül 5 hónapon keresztül megtartanom, akkor év közepén elérhetem ezt a célomat. Emellett van még egy kitűzött célom: Létezik a vállalatnál egy saját egységes történelmi lélekhatár, amit százezer egységnek hívnak, ez a teljesítmény mérőszáma. A saját ügyfeleken keresztül elért eredmény mutatója, ami egy rendkívül erős szám. Ahhoz, hogy ezt elérjem 2021-ben, túl kellene szárnyalnom a tavalyi évemet is, de akkor sem bánkódok, ha erre még egy évet várnom kell.

 

Osszd meg másokkal is: