REMÉNY KORA Gyermekvédelmi Alapítvány

Az OVB Magyarország és az Együtt sikeresen csapata nemrég 809.000 Ft-tal támogatta a REMÉNY KORA Gyermekvédelmi Alapítvány (Age of Hope) munkáját.

Az alapítvány 2012-ben jött létre, célja, hogy különféle módszerekkel, eszközökkel segítse a hátrányos helyzetű gyermekek szabadidejének hasznos, illetve tartalmas eltöltését. Ezt elsősorban táborok, kirándulások szervezésével, lebonyolításával valósítja meg az Age of Hope csapata. Évente 100-150 gyermekvédelmi intézményben, szegény családban élő gyermek jut el ezekre a térítésmentes programokra. A táborok mellett, a támogatók és partnerszervezetek segítségével rendszeres adománygyűjtéseket is szervez az alapítvány.

Az Együtt sikeresen csapata által felajánlott összeget a tavaszi és nyári programokra fordította és fordítja a szervezet, hogy ezzel is mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Az egyik szórakoztató program épp nemrégiben valósult meg, ugyanis a Sobri Jóska Élményparkban 60 gyermek és kísérőik kapcsolódhattak ki együtt. A támogatásból egy 120 fős gyermeknapi programmal is készül az alapítvány, majd a nyári táboruk következik, ahol 300 hátrányos helyzetű gyermek élvezheti a nyári szünet örömeit.

Az alapítvány aktuális programjairól még több információ az Age of Hope Facebook oldalán olvasható:

https://www.facebook.com/ageofhopealapitvany/?ref=page_internal

Osszd meg másokkal is:

Galéria